Lukács Gergely hatévesen Zalaszentgróton az Erkel Ferenc Zeneiskolában kezdte
meg tanulmányait Johann Attila kezei alatt, majd Budapestre, a Bartók Béla
Zeneművészeti Szakközépiskolába járt Adamik Gáborhoz. 2015-től a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetemen tanult Dr. Szabó Lászlónál, majd 2018-ban szerezte
meg BA tubaművész diplomáját.
2019-től Szentpáli Roland növendéke volt. 2021-
ben pedig megszerezte MA tubaművész diplomáját szintén a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetemen. 2014-ben szóló koncertet tartott Budapesten, és
szólistaként játszott a Pannon Filharmonikusokkal, valamint a németországi
Ulmban a Donaufest fúvószenekarával.
2017 óta többször lépett színpadra a
Budapesti Filharmónia Társaság zenekarával, mint szólista. 2012-ben I. díjat nyert
az Országos Mélyrézfúvós Versenyen, egy év múlva pedig a Brno városában
megrendezett Nemzetközi Rézfúvós Versenyen ért el I. helyezést. 2014-ben I.
helyezést ért el az International Tuba and Euphonium Association nemzetközi
tubaversenyen az amerikai egyesült államokbeli Bloomingtonban.
2015-ben és
2016-ban Horvátországban ért el I. helyezést. 2014-ben és 2016-ban a
Csehországban megrendezett International Brass Competition I. helyezettje volt.
2015-ben a Bank of China zenei ösztöndíjasa.
2016-ban III. helyezést ért el
Németországban, Markneukirchenben, valamint II. díjat nyert Dél-Koreában, Jejuban. Szintén 2016-ban a Csehországban megrendezett nemzetközi kürt és tuba
versenyen ért el II. helyezést.
2017-ben eljutott a Virtuózok műsor döntőjébe, és
megkapta Zalaszentgrót város Batthyány-érem kitüntetését, illetve Junior Prima
díjban részesült. 2018-ban Fischer Annie előadóművészeti ösztöndíjat kapott.
2019-ben Franciaországban, Tours-ban megrendezésre kerülő nemzetközi
tubaversenyen ért el II. helyezést, illetve szintén II. helyezést érte el az egyesült
államokbeli Iowa City-ben megrendezésre kerülő nemzetközi tubakonferencia
versenyén.
2020-ban első helyezést ért el az első ízben megrendezett Bucharest
Brass Competition versenyen. 2021-ben szintén első helyezést ért el az első ÚjZélandon megrendezett nemzetközi rézfúvós fesztivál versenyén. A világ számos
pontján tartott mesterkurzusokat.
2019-ben jelent meg első szólólemeze, a Fifty
Shades of Tuba. Állandó tagja Kárpát-medence egyetlen működő tubanégyesének,
a Heavy Brass Guys Tuba Quartet-nek. 2021-től a Magyar Állami Operaház
szólamvezető tubaművésze.